Stúdió - Santorini fényei

🇬🇷✨ Január 28. – Santorini fényei élményfestés ✨🇬🇷
Január 28-án ismét a csodás Santorini fényei képet festettük! 🌊💙
Ez az alkalom igazán különleges volt, hiszen minden résztvevő új volt nálam!
Voltak, akik nagyon messziről érkeztek – kimondottan ezért a képért! Ez mindig hatalmas megtiszteltetés számomra. 🤍
Az egyik résztvevő éjszakai műszak után, mindössze 2 óra alvással érkezett… 😮 De mindez sem a munkáján, sem rajta nem látszott (na jó… a sok kávé azért segített ☕😉). Olyan gyönyörű színeket kevert ki, annyira élethűen festette meg a képet, hogy lenyűgöző lett a végeredmény!
Többször emlegettük a 93 éves dédimamát is, aki igazi példakép volt mindannyiunk előtt. 💛
És volt köztünk egy hihetetlenül erős NŐ (és persze a férje is), akikre rettentően büszkék vagyunk!
Akadt olyan is, aki sok év kihagyás után – akvarell után – most akrillal próbálta ki magát. 🎨 Bátorság, kíváncsiság, nyitottság – ezek tették igazán inspirálóvá ezt az estét.
Egy tartalommal teli, inspiráló, nevetéssel és koncentrált alkotással átszőtt festés után gyönyörű Santorini-képek születtek! 🌅
Köszönöm, hogy eljöttetek és együtt festhettünk! 🤍
Ha te is szeretnél egy estére elutazni festéssel a görög szigetekre, kikapcsolódni, feltöltődni és egy látványos festménnyel hazatérni, a KATart élményfestésen a helyed! Kezdőknek is bátran ajánlom – előképzettség nélkül is csodás alkotás születhet! 🎨✨
KATart élményfestés
www.katart-elmenyfestes.hu
1041 Bp. Mády Lajos utca 2a
Santorini fényei
#santorini #santorinifényei #görögsziget
#Újpest #KATartélményfestés #KATart #élményfestés #elmenyfestes #kikapcsolódás #művészet #festés #festészet #program #énidő #Budapest #studio #diy #akril #acryl #acrypaintings